20

Helóóó!!! itt van a várva várt rész ahol elég sok minden kiderül ;)  a vége miatt tuti megint utálni fogtok, de ez van :P komizniiiiii

#THEO

Halk kopogásra leszek figyelmes. Tekintetemet rögtön elveszem az előttem pihenő könyvről, majd csodálkozva fordulok a szobám ajtaja felé. Soha nem szoktak kopogni. Senki sem. Mindenki csak kinyitja az ajtómat és bejön. Most viszont határozottan kopogtak és ez most furcsa és szokatlan. Az itt élő egyedek közül senki sem olyan inteligens, hogy bekopogjon mikor belép az én szobámba.

Szóval valaki olyan kopogott be hozzám aki nem ebben a házban él. Na és ki látogat engem itt meg?

Ashton! Nem hiszem el, hogy ennyire nem tud a seggén maradni. Lesmárolt, ami nem azt jelenti, hogy máris a barátnője vagyok. Hagyjon már békén egy kicsit. A mai napom már így is katasztrófa és mégsem tud békén hagyni. Azt hiszem, hogy ideje lenne vele komolyabban elbeszélgetnem vele. Vagyis el kell neki mondanom, hogy mi csak barátok vagyunk és a barátok nem csókolóznak. De félek attól, hogy nem fogja egykönnyen felfogni. Mégis, hogy fajulhatott el idáig ez az egész. Az első napokban tényleg totál odáig voltam ért, de utána valami megváltozott.

Még egyszer kopognak. És még türelmetlen is! Megforgatom a szemeimet a könyvemet becsukom, majd nagy nehezen felállok a székemről, majd elindulok ajtót nyitni. Unott tekintettel emelem fel a fejem és már épp kérdezni akarom Ashtontól, hogy mi volt ilyen sürgős, mikor Liam mogyoróbarna tekintetével találkozom.

Levegőt is elfelejtek venni miközben Őt nézem. Ő volt az aki bekopogott hozzám? Az kizárt! Liam ilyet soha nem tenne, mivel ez tönkre vágná az imidzsét. Ezért is vetem el rögtön ezt a hülye gondolatomat, miközben jobban kidugom a fejem az ajtón, hogy tudjak körbe nézni a folyosón és nézzem meg, hogy vajon hol van Ashton, vagy valaki aki bekopogott és nem Liam volt.

Azonban Liamen kívül nincs senki más a folyosón, ami csak egyet jelenthet. Tényleg Ő volt az aki bekopogott hozzám. Az én szobámba, vagyis látni akar. Végig mérem. Arcán nincs se, düh, flegmaság, bunkóság, lenézés, utálat és az egyéb arcformái amikkel engem szokott megáldani. Helyette mosolyog. Határozottan, aranyosan és kedvesen mosolyog. De úgy ahogy eddig még soha nem láttam. Nem is tudtam, hogy tud ilyen kedvesen is rám nézni. És most a szemei sem szórnak villámokat az idegességtől, és még csak nem is olyan a pillantása mint aki meg akar ölni. Egyszerűen csak barátságosan csillognak a barna íriszei. Ez félelmetes.

Elveszem a pillantásomat az arcáról és akkor megakad a szemem a kezében tartott csomagon. Azon a csomagon amit alig egy órája én tettem az ágyára egy levéllel együtt amiben bocsánatot kérek tőle. A csomag ki van botva és már a Batmanes felső sem olyan szépen van benne, mint ahogy én tettem bele. De ha nem írtam a levélre nevet, akkor mégis miért hozta ide nekem? Elméletileg nem lenne szabad tudnia, hogy én adtam oda neki a csomagot.

- Te kopogtál az előbb ? - köszörülöm meg a torkom és zavarodottan megpiszkálom az orrom.

Liam nem szól semmit, még mindig csak mosolyog. Ha órák hosszat itt akar állni és mosolyogni akkor benne vagyok. Csak félő, hogy el fog fáradni. De fáradságtól nem kell félnem, mivel mikor csak egy picit is megmozdulok, két kar kulcsolódik a derekamra.

Még pedig Liam két karja az ami a derekamon van! Nincs időm gondolkodni sem, mert a következő pillanatban gyengéden magához húz és száját a homlokomhoz érinti. Nem tudom, hogy mi történik, de a kezeim önálló életre kelnek és a nyaka köré kulcsolódnak, miközben arcomat a mellkasába fúrom. Különös dolgok történnek bennem. A hasam furcsa rángatózásba kezd, de biztos, hogy nem attól mert rosszul vagyok, vagy pedig éhes. Nem, ez határozottan jó érzés, és kellemes. Hallani Liam szívdobogását szinte nyugalommal tölt el. Beszívni pólója illatát ami szédítő hatást nyújt, élvezetes.

Imádom. A szívem a torkomba dobog és biztonságban érzem magam a karjai között. Oké, mi a franc van velem? Tuti, hogy rosszul vagyok, mert eddig ilyen dolgokat soha nem éreztem. Pláne nem Liam jelenlétében. Egyáltalán mi ütött belé, hogy csak így megölelt? Hisz nem rég, még utált engem és én is őt. Most meg élvezem, hogy közel tudhatom magamhoz. - Beteg vagy? - kérdezem nevetve, de eszembe sincs elhúzódni Tőle. Olyan jó az arcomat a mellkasába fúrni. Viszont hallom ahogy felkuncog, de a feje még mindig a homlokomnál van.

- Csak kussolj és élvezd a pillanatot, oké? Mert én cseszettül bírom, kislány. - hiányzott volna ha kihadja a menő nagydumás szövegjét. Szóval élvezi ezt a helyzetet. Akkor mégis csak beteg vagy pedig rosszul van. Mi van azzal a szöveggel, hogy undorodik Tőlem, meg, hogy soha nem érne hozzám. Oké, ezek rám is igazak mert én is mondtam rá ilyeneket.

- Én is élvezem, de ugye nem azért csinálod mert így akarsz megfojtani? Először ölelgedsz aztán hirtelen minden elsötétül és végem. - Liamnél semmit nem lehet biztosra tudni. És még nevet is a borzalmas ötletemen. Szóval lehet, hogy tényleg át futott az agyán, hogy megfojt.

- Soha nem tudod befogni, igaz? - kérdezi kuncogva, majd elhúzódik Tőlem amit én kissé csalódással fogadok. Pedig annyira jó volt érezni az illatát.

- Tegnap még a látványomtól is undorodtál, ma pedig ölelgetsz. Ennek a nagy változásnak csak van valami oka. - kezdek el töprengeni, de Ő még csak mindig sejtelmesen mosolyog. Megcsóválom a fejem reménytelenül és ezzel egy időben feltartja a kezében tartott csomagot. A szemei még fényesebben ragyognak és egyik kezét megint a derekamra teszi és úgy húz még közelebb magához. Szinte már remegek és alig tudom felfogni azt ami most közöttünk történik. Ezt a fajta Liamet nagyon nem ismerem. Viszont bírom, nagyon is.

- Megismertem az írásodat a levélben - fejét a nyakamba fúrja és érzem ahogy szuszog. Nem kérdem meg, hogy honnan ismeri ennyire az írásomat. Biztos lenne rá valami magyarázata, amire nem vagyok kíváncsi. Helyette csak csendben, boldogsággal tölt el, hogy titkon figyelni szokott. - Köszönöm Theo! - suttogja és egy érzéki csókot nyom a fülem mögé. Ha nem fogná a derekamat, már rég szétfolytam volna. Mi a franc ez az egész? Először megölelel, most pedig már meg is puszil?

Nem mondom azt, hogy nem esik jól Tőle. Nagyon is jól esik!

- Oké Liam, most már tényleg megrémisztesz! - tolom el magamtól, miközben a két szeme közé nézek gyanakodva. Érdeklődve várja a magyarázatomat. - Pár hete közlöd velem a tényt, hogy már sírtál miattam. Majd rá pár napjára hülyülsz velem a parkba. Aztán megint bunkó leszel velem. Most meg csak úgy magadönként megölelsz, és még puszit is adsz - fakadok ki és hadarom el egy szuszra a kis monológomat. Az arca nem változik. Ugyan olyan kedvesen figyel mint egészen idáig. - Mi történt Veled? Ugye nem vagy halálos beteg? - kérdezem idegesen. A filmekben mindig akkor javul meg valaki ha kiderül valamilyen szörnyű hír. Mi van akkor ha Liamnél is felfedeztek valamilyen súlyos betegséget? Lehet, hogy tényleg nem kedveltem, de azért nem örülnék neki ha csak úgy hirtelen meghalna. Azonban a félelmem rögtön tovaszáll, mivel hangosan el kezd nevetni. Aki halálos beteg az nem tud ilyen boldogan nevetni. - Mikor sirattalak meg Téged? - csúszik ki a számon a kérdés ami már hetek óta a lelkemet nyomasztja. Tényleg rettentően kíváncsi vagyok rá, mivel én nem emlékszem, hogy mikor bánthattam meg Őt annyira, hogy sírva fakadt.

Liam rögtön abba hagyja a nevetést és elkezdi az arcomat kémlelni. Nem szól semmit, csak egyszerűen néz. Nem utálattal, hanem inkább szomorúsággal. Lehet, hogy eszébe jutott az a pillanat mikor miattam sírt. Soha nem akartam Őt annyira megbántani, hogy sírjon. - Nézd, nem tudom, hogy mikor sirattalak meg Téged, de jobb ha tudod, hogy nem volt szándékos. Biztos, hogy megbánthattalak amiért elnézést is kérek, de már megbántam a tettem. Nem vagyok annyira kőszívű, hogy úgy megbántsalak, hogy sírj. - nem tudom, hogy ezt most miért mondom. Hisz Ő is nem egyszer megiratott már és mégsem kért Tőlem bocsánatot. Akkor én miért kérek tőle bocsánatot?

- Huszonkétszer. - néz a szemem közé komolyan. Homlokomat összeráncolom és beharapom az alsó ajkam. Mi van huszonkétszer? Nem értem, hogy ezzel most mire céloz. Sok jelentése lehet.

- He? - tapsot érdemelek az okos kérdésemért.

Liam megforgatja a szemem, majd elkapja a kezem és egyenesen a szobájába húz be. Az érintésétől megint érzem a hasamba a bizsergést. Azt hiszem ha holnap reggelre sem lesz jobb a hasam elmegyek orvoshoz.

Liam lenyom az ágyára, majd leül közvetlen mellém és elkezdi a kezeit tördelni. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ő lesz az aki behív a szobájába. Ráadásul még zavarba is van. Kész meglepetés ez a srác.

Hallom ahogy mélyen kifújja a levegőt, majd pontosan felém fordul és mélyen a szemembe néz. Kíváncsian várom a mondandóját. Hisz én kérdeztem.

- Emlékszel arra mikor először találkoztunk? - elgondolkodod, majd bólintok. A gimiben találkoztunk először. Már akkor is eléggé feltűnő jelenség volt a Justin Bieberes sérójával, a két számmal nagyobb nadrágjában, meg a válltáskájával. - Te voltál gólya a tizennégy éves fejeddel, én meg a menő másodéves és egyben az évfolyam legfiatalabb tagja is mivel rajtam kívül már mindenki betöltötte a tizenötöt. És az összes osztálytársamnak már volt csaja, csak nekem nem, ráadásul még kegyetlen béna is voltam, így bele gondolva nem is csodálkozom rajta, hogy senki nem akart velem járni. - felkuncog, de nem értem, hogy ehhez nekem most mi közöm van. Tudom, hogy egy évvel idősebb csak Tőlem és azt is tudom, hogy augusztusban született. Viszont azt nem tudtam, hogy bénának tartották. Liamre úgy emlékszem, hogy mindig egy szexi pasi volt, a lányok álma.

- Mi köze van ehhez a sírásnak? - kérdezem.

- Szeptember elseje, évnyitó én pedig elkéstem Harry miatt mivel elaludt. Késve érkeztem meg a suliba és véletlenül az elsősökhöz keveredtem, pontosan melléd - erre már emlékszem. Totál hülyén éreztem magam mivel a felsőbb évfolyamosok közül mindenki minket, - vagyis az újakat, - bámult. Én pedig utálom ha bámulnak, pont ezért kellemetlenül is éreztem magam.

- Igen, és kék sapka volt a fejeden, majd jött az igazgató és ordítozni kezdett veled, hogy milyen neveletlen vagy és ő vette le a fejedről. Mind a ketten röhögőgörcsöt kaptunk. Akkor tök aranyos voltál. - nem tudom, hogy honnan emlékszem ilyen pontosan erre. Pedig nem nagy dolog. Viszont abban a sapkájában tényleg aranyos volt. És akkor még az arca is olyan kisfiús volt.

- Abban a pillanatban én beléd estem - nyel egy nagyot és a nadrágján lévő lyukat kezdi el nézegetni. Megdermedek és gőzöm sincs, hogy mit kellene csinálnom. Azt hiszem, hogy innentől kezdve tudom, hogy folytatótik a történet és azt is tudom, hogyan kapcsolódik be a huszonkettes szám. - Ott álltál megszeppenve és elveszve, de mégis tudtál mosolyogni. Amikor pedig meghallottalak nevetni tudtam, hogy kellesz nekem. Viszont neked nem kellettem. Csomószor próbálkoztam nálad, de nem érdekeltelek. Huszonkétszer hívtalak el magammal valahová, de Te mindig kikosaraztál. Ez után pedig összetörtem és olyan dolgot kérdeztem Tőled ami nagy bunkóság volt Tőlem...- a hangja elcsuklik és a hajába túr.

Sorra játszódnak le előttem a jelenetek. Mikor suli után haza akart kísérni, de én inkább Chanellel mentem. Mikor órák után segíteni akart megírni a leckéimet. És mikor el akart hívni hozzájuk, hogy tudja megmutatni a kedvenc filmét amit velem akart először megnézni. Basszus, komolya huszonkétszer utasítottam el Őt. Nem is volt szándékos. Aranyosnak találtam Őt, de nem akartam vele összejönni. Hisz még csak tizennégy éves voltam. Egy gyerek!

- És mikor megkérdezted, hogy nem e akarok veled lefeküdni. Le akartál velem feküdni csak azért, hogy tudj dicsekedni vele, hogy már nem vagy szűz. Csak egy éjszakára kellettem volna és ezt te közölted is velem. Én pedig megundorodtam tőled mivel úgy éreztem, hogy csak ki akarsz használni. - az volt az a pillanat mikor Liam többé nem nézett rám mosolyogva. A tekintete sötét lett és még csak a társaságomat sem kereste. Lehet ez az a pillanat amire mindig is kerestem a választ. Vagyis ez az a momentum mikor én és Liam megutáltuk egymást.

- Kinevettél mivel szánalmasnak találtál, hogy mindenki jó lenne csak azért, hogy veszítsem el a szüzességem. Csúfot űztél belőlem én pedig nem tudtam megbocsájtani neked. Úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb ha végleg ellöklek magamtól és erre az volt a legjobb megoldás ha elhihetem magammal, hogy megutállak. - sóhajt fel és ismét rám tekint. Nem tudom, hogy mit mondjak. Felzaklattak ezek az emlékek. - Azonban most hivatalosan is bocsánatot szeretnék Tőled kérni amiért ki akartalak használni. Viszont mikor randizni hívtalak azt tényleg komolyan gondoltam mert tetszettél. Azt az egész szex ügyet csak mérgembe mondtam, hogy végre figyelj fel rám. - nem csak Ő a hibás hanem én is. Nem kellett volna ekkora ügyet csinálnom belőle. Ha elmentem volna vele randizni akkor lehet, hogy tényleg megszerettem volna és akkor tuti, hogy lefeküdtem volna vele.

- Én kérek elnézést amiért kinevettelek és huszonkétszer kikosaraztalak. Mentségemre legyen szólva, hogy egy naiv kislány voltam aki minden este azért bőgött az anyjának, hogy még nem menstruál. - elég fejletlen kislány voltam és irigyeltem a barátnőimet mivel Ők tökéletesek voltak én meg nem.

- Mit gondolsz most, hogy ezt így megbeszéltük és tisztáztuk, kezdhetjük elölről? - köszörüli meg a torkát és reménykedve keresi a pillantásom.

- Mit gondolsz most, hogy bevallottad, hogy szerelmes voltál belém, megint el mernél hívni randizni? - kérdezem incselkedve. Meglepődik és egy széles vigyor jelenik meg az arcán, és úgy bólint egy hatalmasat. Szóval szívesen jönne el velem randizni. Hát őszintén én is szívesen mennék el vele.

- Szóval akkor Theo eljössz....- köszörüli meg a torkát, de hirtelen nyitódik az ajtója és Harry jelenik meg Ashtonnal együtt. Liam arca rögtön elsötétül, én pedig felpattanok és Ashre nézek.

- Theo, csak egyeztetni akartam veled a holnapi bulit...- kezdi Ashton én pedig homlokon csapom magam. Basszus tegnap Ashton randizni hívott mivel házibulit szervez az egyik haverja. Én pedig igent mondtam neki...